Az alábbiakban némi kiegészítéssel igyekszem összefoglalni azt, ami az előadáson elhangzott.
Több, mint 10 éve – pontosabban 2012 óta – vagyok mentortanár. Ez idő alatt kipróbálhattam a hallgatókkal való foglalkozás teljes skáláját: rendszeresen vannak nálam tanárjelöltek egyéni rövid és hosszú gyakorlaton, illetve csoportokkal is dolgoztam már 1-1 óralátogatás, vagy néhány órás gyakorlat során. Leginkább a KRE-ről fogadtam hallgatókat (ott végeztem a pedagógus szakvizsga képzést mentortanári szakiránnyal), de volt már nálam tanárjelölt az ELTE-ről és a Pázmányról is.
Angol szakos tanárként leginkább a szakspecifikus dolgokról tudok beszélni, de bízom benne, hogy az előadáson elhangzottak más szakos kollégák számára is használhatóak és némi kreatív módosítással alkalmazhatóak lesznek.
Tudom, hogy angoltanárként az oktatásban nagyon kivételes helyzetben vagyunk. Sokkal magasabb óraszámban tudunk a diákokkal foglalkozni, mint más tantárgyak tanárai, így a tanárjelöltek is általában 1 vagy 2 csoporttal tudnak dolgozni a gyakorlat alatt; illetve sokkal több időnk van az alapos fejlesztésre és begyakorlásra. A bontott csoport aránylag alacsony létszáma miatt is könnyebb helyzetben vagyunk, kevesebb a fegyelmezési probléma, és kevesebb nevet kell megtanulni. Ezen kívül a kommunikatív nyelvoktatás lehetőséget ad arra, hogy a tanárjelöltek igazi kapcsolatot alakítsanak ki a diákokkal már a rövid gyakorlat során is.
Az előadás diáin szereplő képeket a kedvenc „tanári asszisztenseim”, a ChatGPT és a Canva készítette.
Az előadásomon a fenti témakörökről beszéltem, a fókusz a 4. ponton, a hallgató óráihoz kapcsolódó megbeszéléseken volt.
Az előadást egy kis kitérővel kezdtem, és arról meséltem, számomra mit jelent mentortanárnak lenni, és hogyan hatott az én munkámra az, hogy sokan megfordultak, megfordulnak az óráimon megfigyelőként.
A legtöbb órámat úgy tartom, hogy elképzelem, mi lenne, ha itt lenne egy gyakornok, vagy bárki vendég, és az óra utáni megbeszélésen hogyan értékelném és indokolnám a történéseket. ChatGPT egy kicsit sok tanárt rakott a képre, de azért maradtam végül ennél a képnél, mert végső soron jól tükrözi a saját jelenlétemet az óráimon – egyszerre vagyok megfigyelő és megfigyelt.
Folyamatosan monitorálom a saját feladataimat, hogy módszertanilag meg tudjam indokolni a célját és a mögötte rejlő fejlesztési szándékot. Korábban csak úgy „megérzésre” vittem be 1-1 feladat típust, most már viszont az órákra való készülésnél is felhasználom ezt a tudatosságot.
Angolosként kiemelt figyelmet kell fordítanom az érettségik és a nyelvvizsgák követelményeire, igyekszem minden feladatomat ezek mentén felépíteni, az azokhoz szükséges készségeket és tudásanyagot fejlesztve. Fontos, hogy a tanári munka során mindig szem előtt tartsuk a rövid- és hosszútávú célokat, és a tanárjelölteket is ezek mentén segítsük az órákra való felkészülésnél, illetve az óramegbeszéléseknél is ezen legyen a legnagyobb hangsúly.
Az óráim tartása során kiemelt figyelmet fordítok arra, hogy aránylag állandó színvonalon dolgozzak a diákjaimmal. Csak úgy fognak a diákjaink akkor is együttműködni velünk, amikor hallgató van nálunk, ha mindig ugyanúgy dolgozunk. Aki volt már osztályfőnök, ismeri azt a helyzetet, amikor a diákok valamelyik tanáruknál előforduló problémáról vagy konfliktusról mesélnek, majd bemegyünk órát látogatni, ahol mi ezzel a problémával vagy konfliktussal nem szembesülünk. Amikor ezt megbeszéljük az osztállyal, rendszeresen az a válaszuk, hogy „Persze, mert amikor bent van valaki, teljesen jó órát tart.” Számomra ez az a jelenség, amit nem szeretnék megengedni magamnak. A diákoknak a legfontosabb, hogy mindig önazonosak legyünk, ne azt lássák, hogy ha ott van valaki, akkor kirakatóra van, különben meg nem olyanok vagyunk. A legfontosabb partnereink a mentorálás során a saját diákjaink, akiken nagy mértékben múlik, hogy a tanárjelölt mennyire pozitív, illetve negatív élményekkel fog távozni a tanítási gyakorlatáról.
Habár nem én vagyok a leghatékonyabban fegyelmező tanár – ami egy nyelvórán nem mindig baj, hiszen a túlzott szigor a kommunikáció rovására mehet, ha nem mernek hibázni, vagy nem szeretnének velem beszélgetni – mégis fontos, hogy legyen köztünk egy olyan kapcsolat, amiben, ha megkérem őket, hogy a gyakornok óráin viselkedjenek nagyon rendesen, főleg egy vizsgatanítás alkalmával, akkor megtegyék.
Igazából, ha ezen a dián szereplő kérdéseket megválaszoljuk, már elég jó önreflexiót lehet készíteni, de azért nézzük részletesebben is a hallgatóval való munka lépéseit.
Amikor egy-egy hallgatóval dolgozok, döbbenek rá, mennyire is összetett a munkánk, amit napi szinten már nem szoktam érzékelni. A tanítási gyakorlat során igyekszem magamat visszafogni, és nem egyszerre rázúdítani a hallgatóra azt a rengeteg ismeretet, amit az évek alatt elsajátítottam; igyekszem apró lépésekkel haladni, egyszerre maximum 2-3 dologra fókuszálva és azokat fejlesztve.
A hallgatótól nem várom el azt, hogy olyan legyen, mint én. Igyekszem neki nagyfokú önállóságot adni a döntésekben, hogy kipróbálhassa az elképzeléseit, illetve amit tanult. Nem várhatjuk el az egyetemtől, hogy mindent megtanítson neki – ott csak az elméleti hátteret ismerik meg a hallgatók, a különböző feladattípusokat, az órák felépítését és a módszertant, de hogy azok hogyan működnek a valóságban, nálunk fogják megtanulni, kipróbálni, tesztelni, válogatni stb.
A hallgató fogadásakor egy rövid ismerkedéssel és ismertetéssel kezdek. Bemutatom neki azokat a kollégákat, akikkel többször fog találkozni, és / vagy akiktől segítséget tud kérni, esetleg más szakos óralátogatások alkalmával. Elmondom neki a napi és éves működésünk legfontosabb szabályait, bemutatom a honlapunkat, ahol az iskolai alapdokumentumokat megtalálja. Egy kis sétát teszünk az iskolában, hogy az órarend alapján önállóan is eltaláljon majd a tantermekbe.
Az iskola bemutatásánál leginkább arra koncentrálok, hogy azt úgy mutassam be, hogy mivel csábítanám az iskolánkba tanítani, vagy esetleg, ha egy szülő lenne, miért hozza hozzánk a gyerekét.
És a legfontosabb a csoportok rövid ismertetése. Velük sokat fog majd találkozni, de jó, ha már az első ismerkedésük előtt tudja a hátterüket, a közös szabályainkat, hogy mire számíthat tőlük.
A hallgatóval való első beszélgetés másik legfontosabb célja, hogy én is megtudjam, ki ő. Milyen háttérrel és elvárásokkal érkezett? Hogyan áll a közös munkánkhoz? Miben érzi, hogy segítségre van szüksége? Milyen a szakmai felkészültsége, és mennyi tapasztalata van? Összességében milyentudással, attitűddel, nézetekkel és képességekkel érkezett? Ezek ismeretében állítjuk össze a tervezetet, ami alapján majd dolgozni fogunk.
Végül én is elmondom, milyen tapasztalataim vannak, mi az, amiben szerintem a legtöbbet tudok majd neki segíteni.
A tanítási gyakorlat végső célja a hallgató kompetenciáinak tudatos fejlesztése. Az első megbeszélés során érdemes már kitérni arra, melyik kompetenciában szerinte hol tart; kiválasztani, melyik kompetenciák fejlesztésére fektessük a legnagyobb hangsúlyt, és azt hogyan tegyük. Érdemes egyszerre maximum 2 vagy 3 kompetenciát figyelni, és amikor abban a hallgató már nagy fejlődést ért el, kiválasztani újabbakat. Mivel mi kívülről figyeljük a hallgató munkáját, pár óra után sokkal jobban látjuk majd, hogy melyek a ténylegesen fejlesztendő kompetenciák, illetve melyek azok, amelyekben a hallgató már egész jól áll.
A leginkább fejlesztendő kompetenciák kiválasztása függ a tanítási gyakorlat hosszától is. Egy rövid gyakorlaton (15 órás), amikor a tanárjelölt még nagyon kevés rutinnal rendelkezik, érdemes a 3-4-gyel foglalkozni, a hosszún lesz idő a többire. Természetesen, ha jól dolgozunk, minden tevékenységével szinte az összes kompetenciáját fejleszti majd, csak azok tudatosításánál eleinte nem fókuszálunk egyszerre 2-3-nál többre.
Ezt a kompetenciaösszesítőt érdemes kinyomtatni, és állandóan magunknál tartani, így megkönnyítjük a munkánkat.
Az ismerkedésünk után megkezdjük az első hospitálásokat. Nagyon fontos, hogy az egyetem elvárásai alapján elkészítsük a saját óratervünket, hiszen az már egy vezérfonal mindkettőnknek a megfigyeléshez és a megbeszéléshez is. A megfigyelésekhez a hallgató az egyetemen kap szempontokat is, melyekkel sokkal célirányosabb az információgyűjtő tevékenysége. Itt is fontos, hogy eleinte apró lépésekkel haladjunk, és minden megfigyelésének egyetlen fókusza legyen csak. A fókusz kiválasztásában is mi tudjuk a leginkább segíteni, hiszen mi tudjuk, milyen típusú órát terveztünk aznapra.
Nagyon ajánlom a Pázmány egyetem „Observation tasks” gyűjteményét – nagyon sok, nagyon jó megfigyelési szempontot és táblázatot állítottak össze benne. Főleg angolosoknak szól, de aki tud angolul, esetleg némi módosítással fel tudja használni más tantárgyaknál is.
Egy tipp a hospitálásokhoz: érdemes úgy csoportosítani ezeket az órákat, hogy a hallgató ne egyből nézzen végig 10 órát, utána jönnek a saját órák, hanem a 7. vagy 8. hospitálás után kezdjen el tanítani, és ha valami felmerül, amivel küszködik, menjen megint órát látogatni, hogy választ kapjon a kérdésére. Természetesen hospitálni mindig többet is lehet.
És egy tipp a tanítási gyakorlatok vezetéséhez: legyen külön füzetük, amelyben a hallgatókkal kapcsolatos dolgokat feljegyezzük – jól jön később, ha éppen kifogyunk a kérdésekből. Ennek az elejébe lehet beragasztani a kompetenciákat is, így azok mindig kéznél vannak, illetve bármilyen más hasznos segédanyagot. Én ebben a füzetemben tartom még a „Stages & objectives” összefoglaló táblázatomat is, mely a hallgatónak és nekem is nagy segítség az óravázlatok elkészítésénél. Erről majd még később lesz szó.
A hospitálások során érdemes először globális megfigyelési szempontokat adni, főleg, ha a tanárjelölt rövid gyakorlaton van, és ez az első néhány hospitálási alkalma, utána kiválasztani a konkrét fókuszokat. Illetve ezek azok a kérdések, amiket minden óra után át lehet beszélni.
Az itt leírtak magukért beszélnek a hospitálások illemtanáról.
Ahogy egy órát is háromszor tervezünk (előtte, közben, utána), az óramegbeszélések is erre a hármasra épülnek.
A hallgató első óráján örüljünk, ha végigmegy az előre megbeszélt feladatokon. Ha nagyon bizonytalan a tanárjelölt, illetve, ha a rövid tanítási gyakorlatát csinálja nálunk, eleinte a mi óravázlatunkból is taníthat, vagy azt alakíthatja át a saját képére. A legfőbb feladatunk az óratervezés során, illetve az egész közös munkánk alatt, hogy különféle alternatívákat mutassunk neki, amiből kiválaszthatja a neki legmegfelelőbbet.
Az óra elején érdemes felmérni, hogyan áll az adott órához – ezek jó alapot képeznek majd az óra utáni megbeszéléshez.
Az órán a legfontosabb, és talán egyetlen feladatunk, a jegyzetelés. Érdemes leírnunk, mennyire sikerül tartania az előre tervezett időt, milyen utasításokat adott, milyen pozitívumokat és fejlesztendő területeket látunk. A hallgató döntéseinél leginkább azokat érdemes felírni, ahol eltért az eredeti tervtől, hiszen ezek miértjeire keressük majd a választ.
Az egyik előző dián szerepelt, hogy a megbeszélést mindig a megfigyelt kezdi, de érdemes a tanárjelöltnek, főleg eleinte, segítő kérdéseket feltenni, amellyel mederben tudjuk tartani a megbeszélést. Ezek azok a kérdések, amelyeket majd az egyetemi önreflexióiban részletesen meg kell válaszolnia.
A dián azok a legfontosabb kérdések szerepelnek, amelyeket minden óra után fel kell tenni a hallgatónak!
A szendvicsmódszer alapján először kiemeljük a pozitívumokat, majd átbeszéljük a fejlesztendő területeket, végül dicsérettel zárunk. A megbeszéléseknél is fontos, hogy ne zúdítsunk egyszerre mindent a hallgató nyakába, hanem apró lépésekkel haladjunk, és csak a legproblémásabb részeket nézzük át egy-egy alkalommal.
Ezt a feladatot egy Cambridge-es tanulásmódszertani összeállításban találtam, általában egy-egy lecke vagy fejezet végén használom a diákokkal, de a hallgatókkal is nagyon jól működik.
- Bőrönd: Mi az az 1-2 dolog az adott órán, amit eltenne rendszeres használatra?
- Fagyasztó: Mi az, amit „lefagyasztana”, és később használna csak fel?
- Kuka: Mi az, amit kidobna?
Ha előre készítünk ebből egy sematikus rajzot, akkor a hallgató bele is tudja írni a gondolatait, és később hasznosítani tudja.
Szintén a Cambridge-es feladatsorból származik a következő feladat, melyet a vitakészség tanítása közben szoktam használni: elsüllyed vagy lebeg a csónak? Bármit, amit csinált az adott órán – pl. utasítások adása, magyarázatok, stb. – ennek a két szónak a mentén lehet végignézni, természetesen indoklással.
Tipp: Érdemes néhány órát felvenni, és azokat visszanézni úgy, hogy a hallgató elemzi ki a már megbeszélt szempontok alapján.
Eddig az általános dolgokat néztük, menjünk bele a részletekbe. Természetesen nem minden óra után kell minden egyes kérdést végigvenni, de nem baj, ha van bőven kérdés a tarsolyunkban.
Itt a legtöbb kérdés magáért beszél, így csak néhányhoz füzök némi megjegyzést.
Az időtartáshoz hozzátartozik, hogy a diákok tudják-e, mennyi idejük van 1-1 feladatra. Sok hallgatónál gondot okoz, hogy az utasításaiknál lefelejtik az időkeretet megszabni a diákoknak.
„Mi fog történni az új szavakkal?”: Ahogy már korábban említettem, sokat dolgoztam csoportokkal, melyekre egy-egy KRE-s módszertanos tanár is eljött. Egyikük, Fischer Andrea kérdezte meg ezt egy intenzív szókincsfejlesztő óra után, és ez a kérdés azóta is rendszeresen eszembe jut a szavak tanítása közben, hogy hogyan tudom változatosan és érdekesen gyakoroltatni az új szavakat, kifejezéseket. Ez a kérdés nemcsak módszertani ötlettárunk fejlesztése miatt nagyon fontos, hanem azt is érezteti a tanárjelöltekkel, hogy az órák nem elszigetelten léteznek, hanem egy folyamatot alkotnak, amelynél nagyon fontos, hogy előre is lássuk, merre és hogyan szeretnénk továbbhaladni.
A motiváció egy hatalmas, nagy irodalmat felölelő téma. A tanárjelölt tanítási gyakorlata alatt leginkább arra érdemes koncentrálni, hogy maga a hallgató mennyire motivált, és ezt mennyire tudja mutatni a diákoknak. Természetesen, ha nagyon motiváló feladatokat hoz, azért érdemes megdicsérni, és azokat kiemelni.
Az utasítások adásánál leginkább a nyelvezetet szoktam figyelni, illetve, hogy hányszor ismétli el, és / vagy fogalmazza azokat újra, és hogyan ellenőrzi, hogy a diákok megértették-e.
A kommunikatív nyelvoktatás egyik kulcsa, hogy a tanár megfelelően tudjon kérdezni, és azokkal a diákok haladását megfelelően tudja irányítani. Ezért fontos mindig szem előtt tartani, hogy milyen kérdéseket érdemes feltenni a diákoknak. Alapvetően a következő célokkal kérdezünk: érdeklődés felkeltése, korábbi ismeretek felelevenítése, több beszédre buzdítás, illetve az adott téma elmélyítése. Viszont, ha egy diák szívesen mesél egy adott témáról, valódi, az érdeklődésünket mutató, illetve a diákok mondanivalójára reagáló kérdéseket is feltehetünk, mint azt a való életben is tennénk. Ezzel igazi kommunikáció indul el tanár és diák között, ami a legfőbb célunk. Ha a gyakornokunk még nem tud annyira ellazulni a tantermi környezetben, hogy ezt a valós kommunikációt kezelje, a minimum, amit elvárhatunk tőle, hogy ne engedje meg a diákjainknak az egyszavas válaszokat, és a legtöbb helyzetben kérdezze meg: Miért? Így a tanuló hozzá fog szokni ahhoz, hogy a nyelvvizsgákon is elvárás a mondanivalójának az indoklása.
Egy nyelvórán alapvetően fontos a megfelelő hangulat, hogy a diákok bátran merjenek kísérletezni a tanultakkal. Ezt a hangulatot tudja rontani, ha valakit sikerül akaratlanul is megbántani, illetve ha valaki úgy érzi, nem kap kellő figyelmet és megnyilvánulási lehetőséget, ezért törekedni kell arra, hogy a hallgató mindenkit nagyjából egyforma mennyiségben szólítson fel.
A differenciálás és a diákok energiaszintjének figyelése, valamint a változatos feladatok adása szintén egy tág téma, amelyekkel reményeink szerint az egyetemen foglalkoztak már, de nekünk ezeket is figyelni kell, illetve szükség esetén tippeket adni arra, hogy ezeket a területeket a tanárjelölt hogyan kezelje.
És végül ismét egy nagyon fontos kérdés: Ki dolgozott többet az adott órán? Ha azt tapasztaljuk, hogy a tanár, érdemes átbeszélni, hogyan tudja elérni legközelebb, hogy a diákok dolgozzanak többet. Ha ebben előre tudunk lépni, egyre közelebb kerülünk a facilitátori tanári szerephez. Ennek a szerepnek az talán az egyik legnagyobb „kényelmetlensége”, hogy a hallgató úgy érzi, nem dolgozik, mert csak körbe járkál és figyeli, hogyan dolgoznak a diákok, illetve szinte csak utasításokat ad. Erre szoktam nekik azt mondani, hogy a tanárnak nem az órán, hanem az óra előtt kell dolgoznia. Olyan felkészültséggel, feladatokkal és ppt-vel szoktam bemenni az órákra, amelyek végigvezetnek az adott lépéseken, így az óráim nagy részén tényleg csak azt kell figyelnem és kontrollálnom, hogy a diákjaim mit csinálnak, és hogyan dolgoznak.
Ezen kérdések közül az elsőt én inkább magamnak szoktam feltenni, hiszen a hallgató valószínűleg nem ismeri annyira a diákokat és a szintjüket, mint én. Amikor a hallgató óráit hospitálom, több időm van a diákjaimra is figyelni, és feljegyezni magamnak azokat az ismereteiket, amelyeket nem tőlem, hanem valószínűleg a magánéletükben tanultak meg tudattalanul, leginkább az internetről vagy olvasmányaikból.
A hibajavítás és az anyanyelv illetve idegen nyelv használata: mind a kettő egy-egy teljesen külön fejezet, sokat lehet róluk beszélgetni, illetve ezek is olyan témák, amelyeket reményeink szerint az egyetemen alaposan átvettek. Viszont ezeknél is érdemes átismételni a legfőbb szabályokat, főleg, ha problémát, bizonytalanságot vagy hiányt érzékelünk a tanárjelöltnél.
Végül nézzük, milyen nehézségekkel és problémákkal szembesül egy-egy tanárjelölt, amikor eljön hozzánk a tanítási gyakorlatára. Alapvetően csak „belecsöppen” a munkánkba, mivel egy nagyon hosszú, általában több éves folyamat nagyon kis szeletében tud csak részt venni a néhány hét, vagy pár hónap alatt, amit velünk tölt. Ebből adódóan nincs pontos tudása arról, hogy diákjaink mit tanultak már, mit tudnak ténylegesen már begyakorolt készség szinten, hova kell eljutniuk; mi az, ami ténylegesen új, illetve mi az, ami csak ismétlés egy kis elmélyítéssel. Valószínűleg a tankönyvet sem ismeri, vagy ha már tanult is belőle, biztosan nem ismeri tanárszemmel annyira, mint mi. Ha van plusz példányunk egy-egy tankönyvből, érdemes odaadni neki egy alaposabb áttanulmányozásra, hogy lássa, hogyan épülnek az egyes fejezetek egymásra. És végül nem feltétlenül tudja, hova helyezzük a fókuszt a tanításunk során. Ez az általában 10-15 óra hospitálás alatt nem biztos, hogy egyértelműen kiderül; viszont az sem baj, ha ők máshova helyezik, nem árt a változatosság, az eltérő szemlélet a diákjainak.
Ennél a diánál lesz némi ismétlés a korábban már bemutatott kérdésekből – valószínűleg nem véletlenül, hiszen tényleg ezek adják a legfontosabb alapját a közös munkánknak.
Segíteni kell a hallgatónknak, hogy a diákok nevét minél hamarabb megtanulják, mivel számos tanulmány született már arról, mennyire pozitívabban viszonyulnak a diákok egy olyan tanárhoz, aki a nevükön szólítja őket. Volt már nálam olyan hallgató, aki szinte az összes diák nevét tudta a hospitálásai végére, de sajnos a legtöbben nem rendelkezünk ilyen jó névmemóriával. Nálam a legjobban az működik, ha én készítem el előre a diákok névkártyáit, amelyeket az óra végén összeszedünk, így azokon megfelelő a betűméret, nem visz el sokat az órából, hogy a diákok elkészítsék, illetve a következő órára sem hagyják el. De természetesen vannak egyéb névtanulási trükkök is, pl. felírni a diákok nevét ülésrend szerint, viszont, ha a diákok nem mindig ugyanúgy ülnek, legközelebb bajban lehetünk. Az első óra eleji rövid bemutatkozás is hasznos, csak itt is jó névmemória kell, hogy a hallgató minden diák nevét megjegyezze.
TTT, azaz a tanári beszéd ideje ideális esetben (jelentősen) kevesebb, mint a diákok beszédideje (STT). Viszont a hallgatók közül a legtöbben idegességükben sokkal többet beszélnek, mint kéne; van, aki viszont alig mer megszólalni, nehogy hibázzon. Sokan átmennek az általam „papagáj” üzemmódnak nevezett állapotba, amikor megismétlik, amit a diákok mondanak. Ennek az a veszélye, hogyha a tanár mindig elismétli az elhangzottakat, a diákok azt fogják hinni, ő az egyetlen, akitől a helyes válasz érkezik, így nem fognak bízni a csoporttársakban, illetve figyelni is kevésbé fognak rá, hiszen a tanár úgyis elmondja majd. Ez gyakran a fegyelem rovására is mehet. Fontos azt is figyelni, hogy a tanárjelölt hányszor ismétli önmagát.
Az ICQ-knál (instrukció ellenőrző kérdéseknél) gyakran esünk abba a hibába, hogy gyorsan megkérdezzük: „Világos?” vagy „Érthető?”. Ezek nem instrukció ellenőrző kérdések, mivel általában kevesen fogják azt mondani, hogy nem, mivel az ciki lenne, és csak a diákok munkájának figyelése közben jövünk rá, hogy vagy teljesen mást csinálnak, vagy azt se tudják, mit kell csinálni. Ezért a hallgatóinkat (és legtöbb esetben magunkat is) le kell szoktatni ezen kérdések használatáról, és bővíteni a repertoárunkat igazi ICQ-kkal.
És végül az idő… Amiből mindig kevés van, ezért hajlamosak vagyunk sürgetni a diákjainkat és magunkat is. Viszont nem mindenkinek pörög olyan gyorsan az agya, és ha türelmetlenek vagyunk, és nem várjuk ki azt, hogy egy diák összerakja magában a mondanivalóját, hamar el fogja veszíteni a motivációját a tanulás iránt.
A fegyelmezéssel kapcsolatban azt szoktam mondani a diákjaimnak egy-egy hallgató érkezése előtt, hogy nem azért van itt a gyakornok, hogy fegyelmezni tanuljon, hanem hogy tanítani tanuljon, éppen ezért maximális együttműködést kérek tőlük, és szerencsére ez általában működik is. Azért, ha nagyon felszabadultak és nagyobb a hangzavar, mint kéne, rájuk szólok, amíg a hallgató nem érzi magát annyira határozottnak, hogy ezt ő maga is megtegye. Egy-egy fegyelmezetlenebb óra után ismét beszélek a diákjaimmal, és megpróbálom kideríteni, mi volt az oka a viselkedésüknek, és ezen hogyan tudunk javítani. Több olyan történetet is hallottam már mentorkollégáktól vagy hallgatóktól, hogyha egy tanárjelölt nem szimpatikus a diákoknak, könnyen pokollá tudják tenni az életét. Ezért nagyon fontos, hogy jó kapcsolatot ápoljunk a diákjainkkal, hogy ilyen esetben is próbáljanak együttműködőek lenni.
Habár a hallgatóink már leginkább digitális bennszülöttek, mégis az IKT és egyéb eszközhasználatban nem mindig annyira jártasak, mint azok a tanárok, akik nap mint nap használják a laptopot, kivetítőt, vagy akár a régi időkben a magnót vagy CD lejátszót; esetleg idegességükben erre már nem tudnak annyira figyelni. Ez az a pont, ahol eleinte én rakom össze a technikát a hallgató helyett az óra előtt, hogy neki már ne kelljen ezzel foglalkoznia, illetve amikor óra közben valami nem megfelelően működik, igyekszem helyette megoldani.
Volt nálam egyszer egy hallgató (levelezősként csak néhány órán), aki a tankönyv feladatai alapján egy teljesen úgy feladatsort csinált minden részhez. Ez szerintem teljesen felesleges időbefektetés, hiszen a tankönyveket szakértő tanárok állították össze, az azokban szereplő feladatok általában elérik a céljukat, így nekünk a csoportjaink ismeretében csak max. 2-3 kiegészítő feladatot érdemes bevinni egy-egy órára.
Ahogy már korábban említettem, nagyon fontos a fejlesztett kompetenciákat és a módszertani indoklásokat mindig a megbeszélések fókuszában tartani, hiszen ezeket kérik az egyetemek a hallgatói portfólióban az önreflexióknál. Erről majd a következő dia kapcsán még bővebben beszélek.
És végül a munkánk egyik újabb nagyon fontos kérdése: mikor engedhetjük be a hallgatóinkat önállóan órát tartani? Ez sok mindentől függ: a tanárjelölt korábbi tapasztalatától, a tanítási gyakorlat hosszától, illetve, hogy mennyire magabiztos. Én a rövid tanítási gyakorlaton nem szoktam őket egyedül beengedni, hiszen ilyenkor a reális önreflexióhoz szüksége van az én megfigyeléseimre is. Ha már a hosszú tanítási gyakorlatát végzi valaki nálunk, kb. 10 óra után érdemes egyedül beengedni, hogy megtapasztalja, milyen az, amikor csak ő van a diákokkal, és nem lesi valaki minden mozdulatát és mondatát, illetve segítsége sem lesz. Természetesen ezen órák után is lesz egy rövid megbeszélés, ahol megnézzük, mennyit haladtak, mi sikerült, milyen nehézségei voltak, stb. Bíznunk kell a hallgatónkban, hogy valósan látja a történéseket, ezért én nem szoktam „leellenőrizni” a diákjaimnál, hogy ténylegesen úgy működött-e, ahogy elmesélte.
Habár nem feladatunk, de van felelősségünk a gyakornokunk portfóliójának elkészítésében. Ha megfelelően irányítjuk a tanítási gyakorlatot, azzal nagyban segítjük a hallgatót a portfóliója összeállításában. 2016 óta értékelek külsősként KRE-s portfóliókat, ennek a tapasztalatait szeretném megosztani.
Nagyon sok olyan óravázlattal és kiegészítő anyaggal találkoztam már portfóliókban, amelyekben maradtak (súlyos) nyelvi hibák. Ezeket a hallgató órái előtt és közben úgyis át kell néznünk, hiszen az alapján figyeljük az órát és azt, hogyan dolgoznak, ezért könnyen meg tudjuk tenni nekik segítségképpen, hogy ezeket a hibákat kijavítjuk. Ahogy korábban már említettem, meg kell ismernünk az egyetem elvárásait, és először azok alapján állítani össze a saját óravázlatainkat a hallgató hospitálásaihoz, majd a hallgató óravázlatait is annak megfelelően kérni. A legtöbb problémát a tanárjelölteknek tapasztalatom szerint az előre várható problémák és azok megoldási javaslatai, illetve a fejlesztendő részkészségek okozzák– ezekre a saját gyakornokaimnál ezért különösen nagy hangsúlyt fektetek. Ehhez a honlapomon segédanyag is található (Lesson planning / A general outline…).
Nehézséget okoz a tanárjelöltek nagy részének az is, hogy a fejlesztett kompetenciákat megfelelően kapcsolják az adott tevékenységekhez, valamint azokat módszertanilag megfelelően indokolják, így az önreflexiók a hospitálások és a saját órák után is leginkább leírások maradnak, nem az órai történések értékelései. Segítségképpen az órák után érdemes a jegyzeteinket odaadni vagy azokat befotóztatni, és így a gyakornokunk a reflexióit ezek alapján könnyebben tudja majd megfelelően elkészíteni; valamint, ahogy korábban már többször hangsúlyoztam, a kompetenciákat és a módszertant minden megbeszélésünk fókuszában kell tartanunk, főleg a hosszú tanítási gyakorlat során. A hallgatói munkanaplóban szerepel önértékelő kérdőív, ami segíti az óramegbeszélések vezetését is.
És visszatértünk a kiindulásunkhoz, hogy mi mit tanulhatunk a hallgatótól, avagy miért jó mentortanárnak lenni? A legelső, ami mindig eszembe jut, a változatosság. Nemcsak én nézhetem más szemszögből a diákjaimat és a munkámat, hanem nyelvtanárként a tanulóinknak is határozottan fontos, hogy ne csak az én kiejtésemhez szokjanak hozzá, hiszen a nyelvvizsgákon, és a valós életben, másokkal kell majd beszélgetniük és megérteniük őket.
A nálunk lévő tanárjelöltek most végzik egyetemi tanulmányaikat, amik nálunk lassan a felejtés távoli homályába merülnek, így tőlük megismerhetjük a legújabb trendeket és feladatokat anélkül, hogy újra be kéne ülnünk az iskolapadba, vagy továbbképzésre járnánk. Az egyetemek az elmúlt években nagy hangsúlyt fektetnek az IKT eszközök használatára, így ezek közül is megismerhetünk újabbakat. Sok jó feladatot is hoznak magukkal, amikkel a jövőben mi is változatosabbá tehetjük majd a rögzült repertoárunkat.
Gyakran kapunk visszajelzést a saját hibáinkról is. Pár évvel ezelőtt volt nálam egy hallgató, akinek végül a portfólióját is én értékeltem. A reflexióiban sok olyan dolog szerepelt, amit személyesen nem mert elmondani, vagy valamiért nem került rá sor. Megtudtam, mely módszertani döntéseimmel nem értett egyet, illetve hol vannak hiányosságaim, amit egy ilyen külső megfigyelő nélkül én nem tudtam megtapasztalni. Habár voltak olyan pontok, amikkel nem értettem egyet, de sok rálátása tényleg igaz volt, és azokra azóta is sokkal tudatosabban figyelek. És végül a hallgatóink vizsgatanításának megbeszéléseiből is sokat tanulhatunk. Ezekre a legtöbb esetben kijön az egyetemről egy módszertanos kolléga, és valamilyen szinten visszajelzést ad a saját munkánkról is, hiszen, ha a hallgató valamelyik döntésével vagy megoldásával nem értett egyet, azt nagy valószínűség szerint tőlünk tanulhatta, vagy mi nem javítottuk ki kellő határozottsággal.
Összegezve ezt a diát és az egész előadást, mentortanárnak lenni számomra egyenlő a saját munkám sokkal tudatosabb figyelésével és a fejlődésem sokkal tudatosabb irányításával. Véleményem szerint csak jó tanárként tudunk igazán jó mentortanárok lenni.
És végül: ChatGPT ezt az avatárt készítette nekem rólam. Habár ennyire már nem vagyok fiatal és karcsú, abban talán igaza volt, hogy a játékosságot tükrözi a komolyságon belül.
